csp_trlogo

A Csillagfürt játszótér, sportpálya és park története

A zsíroshegyi üdülőtelkek lakóövezetté való átminősítése után mintegy varázsütésre népesült be a környék a kétezres évektől kezdődően. Legtöbben új házat építettek, de sok üdülőépületet is alakítottak át állandó lakhatási viszonyokra. A letelepedők zöme családos ember volt, legtöbb helyen legalább két, de sokszor három-négy, vagy még több gyermekkel megáldva. Ekkoriban Nagykovácsi ezen a részén járótávolságra viszont nem volt semmilyen játszótér vagy park, ahová a kicsinyeket vinni lehetett volna, hiszen a legközelebbi, Arany János utcai játszótér is sokaknak két kilométeres messzeségre volt, ami hegynek lefelé még könnyű menetnek mutatkozhatott, de felfelé már annál nehezebb a babakocsival. Így sokan ültek be a kocsiba, és ha ezt már úgyis megtették, meg sem álltak egészen az adyligeti játszótérig.

Ez az áldatlan állapot már egyre több kismamának és kispapának okozott gondot, így 2006 kora tavaszára megformálódott az a közösségi igény, hogy a falu ezen a részén is létesítsenek egy kis játszóteret, parkot, ahol nemcsak a gyermekek és szüleik, de az itt lakó többi felnőtt is kikapcsolódhat és ismerkedhet kulturált körülmények között a természetben. A Völgy utcai senkiföldje, ez a gazos, szemetes, elhanyagolt terület ideálisnak mutatkozott a maga szélcsendes fekvésével, a rekkenő nyári hőségben is mindig hűs árnyékot biztosító, hangulatos tölgyfa ligetével.

Ez a játszótér, sportpálya és park nem jött volna létre a Zsíroshegyi Egyesületi tagok, az itt lakó családok, a helyi vállalkozók és nem utolsó sorban a Nagykovácsi Önkormányzat összefogása, munkája és anyagi hozzájárulása nélkül. Több mint 60 család járult hozzá kisebb-nagyobb összegekkel a fejlesztésekhez, ezen kívül az Egyesület pályázatokon nyert összegekből és az Önkormányzattól kapott támogatásokból tartja fenn és fejleszti a parkot.

2006 óta jó pár év eltelt, aki arra jár, láthatja, hogy mennyi minden került a mi kis játszóterünkre: hinta, mászóka, homokozó, rugósjáték,  madárfészekhinta, labdabedobáló és – legutoljára - szaletli. Látva ezt a siker történetet, kérésünkre az Önkormányzat az eredetileg 1000 m2-es terület mellé még 600 m2-et adott át az Egyesületnek üzemeltetésre, ahol  2012-ben kispályás labdarúgó pályát alakítottunk ki. Így a  legkisebb gyerekek mellett a nagyobbaknak is megfelelő sportolási lehetőséget tudunk biztosítani.

Az együtt kertészkedésen és szalonnasütésen kívül az Egyesület minden évben több nagyon sikeres programot szervez, mint például a Gyermeknap, a Mikulás és a Jótékonysági Bál.

Ha még nem vettél részt valamelyik eseményünkön, szeretettel várunk!